Mint minden évben, idén is lesz European European Utility Week, mely a smart technológiával foglalkozó energetikai és informatikai vállalatok éves találkahelye. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nekünk is ott a helyünk a prémium kategóriás kiállításon.

Az EUW-nak – a Utility Week európai eseményének – október 3. és 5. között idén Amszterdam (jövőre pedig Bécs) ad otthont, ahol közműcégek, hálózatüzemeltetők, nagykereskedők, energiafogyasztók, tanácsadók, startupok és rendszerintegrátorok mutatkoznak be, építenek kapcsolatokat, illetve kötnek üzleteket. A prémium kategóriás kiállításon tavaly mintegy ötszáz vállalkozás gyűlt össze Barcelonában – többek közt néhány partnerünk is.

European Utility Week

Az Európai Utility Weeken 12.000 a jövőre fókuszáló cégvezető, vizionárius és szakember gyűlik össze az energetikai és az ahhoz kapcsolódó szektorból – többen, mint az előző évek bármelyikében. Ez is azt bizonyítja, hogy az okos technológiák immár egyre fontosabb teret kapnak az energetikában is.

A kiállítás 5 nagy különálló térben mutatja be azokat az innovációkat és technológiákat, melyek néhány év múlva akár már a fogyasztók mindennapjainak szerves része lesz.

Az ODD Consulting számára ez egyedülálló lehetőség, hogy bemutassa termékeit és szolgáltatásait a hazai intelligens energiapiac egyik vezető vállalataként, valamint hogy újabb kereskedelmi kapcsolatokat építsünk ki.

EUW

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookies) használ. A honlap további böngészésével Ön hozzájárul a sütik használatához.